Az MSZP kampányzáró autós felvonulása Salgótarjánban

Az MSZP kampányzáró autós felvonulása Salgótarjánban

Fekete Zsolt szocialista alpolgármester, baloldali polgármesterjelölt a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kampányzáró autós felvonulása előtt Salgótarjánban 2016. február 27-én.A városban február 28-án i...
Lőszereket és nyolcvan kilogramm lőport is találtak a tűzszerészek a XVII. kerületben

Lőszereket és nyolcvan kilogramm lőport is találtak a tűzszerészek a XVII. kerületben

Visszatérhettek otthonaikba szombaton délután annak a tizennégy XVII. kerületi családi háznak a lakói, akiknek délelőtt egy építkezésen talált szovjet lőszerek és 80 kilogrammnyi lőpor miatt kellett e...
Megkapták diplomájukat az ország első, duális képzésben végzett hallgatói Kecskeméten

Megkapták diplomájukat az ország első, duális képzésben végzett hallgatói Kecskeméten

A jövő intézményének nevezte a Kecskeméti Főiskolát az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az intézmény szombati diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén, ahol Magyarország...
Balogh Józsefet választották az Országos Roma Önkormányzat elnökévé

Balogh Józsefet választották az Országos Roma Önkormányzat elnökévé

Balogh Józsefet, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma elnökét és a Lungo Drom tagját választották pénteken az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökévé. Az elnökhelyettesek Csóka János, Jónás Gábo...
Együtt: Magyarországot a Fidesztől kell megvédeni!

Együtt: Magyarországot a Fidesztől kell megvédeni!

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint Magyarországot nem a multiktól, vagy Brüsszeltől, hanem Orbán Viktortól és a Fidesztől kell megvédeni.Juhász Péter, az ellenzéki párt alelnöke szombaton az M...
Balás Béla kapta az idei Hit pajzsa díjat

Balás Béla kapta az idei Hit pajzsa díjat

Az idei díjazott, Balás Béla kaposvári megyés püspök (j) átveszi elismerését Mádl Dalmától, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegyétől a Parma fidei - Hit pajzsa díj átadásán a felső-krisztinavár...
Nemzetközi vonaton fogtak el egy embercsempészt Győr megyében

Nemzetközi vonaton fogtak el egy embercsempészt Győr megyében

Egy embercsempészt és tizenhárom illegális bevándorlót állítottak elő a járőrök pénteken Győr-Moson-Sopron megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján.A közlemény szerint a ...
Megkapták diplomájukat az első duális képzésben végzett hallgatók Kecskeméten

Megkapták diplomájukat az első duális képzésben végzett hallgatók Kecskeméten

Feldobják sapkáikat a végzős hallgatók a Kecskeméti Főiskola diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén 2016. február 27-én.Az eseményen az a tizenhét hallgató is átvette oklevelét, akik elsőként végeztek d...
NEB: a nemzeti kultúrák is a kommunizmus áldozatai voltak

NEB: a nemzeti kultúrák is a kommunizmus áldozatai voltak

A Közép-Európában meggyilkolt legalább egymillió ember mellett a helyi nemzeti kultúrák is a kommunista diktatúrák áldozatainak tekinthetők - mondta Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB)...
Bakondi: nő az illegális migránsok száma a szerb-magyar határon

Bakondi: nő az illegális migránsok száma a szerb-magyar határon

Emelkedik szerb-magyar határon illegálisan bejutni szándékozó migránsok száma: januárban 500-an, február 15-ig 650-en, az elmúlt tíz napban pedig 110-en próbálkoztak - mondta Bakondi György szombaton ...
Tizennégy házat ürítettek ki csatornázáson talált lőszerek miatt a XVII. kerületben

Tizennégy házat ürítettek ki csatornázáson talált lőszerek miatt a XVII. kerületben

Tizennégy lakóház harminchat lakójának kellett elhagynia otthonát szombaton a budapesti XVII. kerületben található Perec utcában, ahol csatornázási munkák során találtak három repeszlőszert - közölte ...
Thürmer Gyula: siker, ha a Munkáspárt megelőzi a Jobbikot

Thürmer Gyula: siker, ha a Munkáspárt megelőzi a Jobbikot

A Magyar Munkáspárt elnöke elégedett lenne, ha sikerülne megelőznie a Jobbik jelöltjét a salgótarjáni vasárnapi időközi választáson, hiszen, mint kampányzáró rendezvényén fogalmazott, Salgótarján tört...